Manó bölcsesség

“Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. "Élj a szív törvénye szerint!
"Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.”
(Tatiosz: A szív törvénye)

2012. május 29., kedd

Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen.
Megbolondul az ember, ha nincs senkije.
 Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel.
Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba.
John Steinbeck
Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami, ne legyen különválasztható a testtől, és meg szűnjön nyomtalanul, mint a kihűlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy e földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény és nyomorúságban van koporsó zártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemű örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás és egy másik világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek.
Mikszáth Kálmán

 Mivel ösztönösen rettegsz a kiszámithatatlan dolgoktól és a ...
..meglepetésektől, ezért a kritikus alaptermészetednek szüksége van a keretek által nyújtott biztonságra. Azaz fontos, hogy ismerd az életed övező határokat, legyen szó akár a munkáról, vagy az érzelmekről.

Fenntartásaidból eredően, a külvilágból érkező hatásokkal szemben bizalmatlan vagy, ezért igyekszel minden dolgot a megfelelő helyre tenni.

Ez a fajta rendszerező hozzáállásod azonban alkalmassá tesz arra, hogy a mások által lényegtelennek tűnő apróságokat is észrevedd. Mivel ezeket magadban tartani nem tudod, így a kritikáid hamar felszínre kerülnek. Ezek többségét ugyan segítségnek szánod, a legtöbben ezt mégis félreértelmezik.

Önbizalomhiányod hátterében az áll, - hogy nem szereted magad. Ezért érzel lelkiismeret furdalást, amikor a szeretteid helyett önmagadnak vennél, vagy adnál valamit...

Esetedben az érzelmeket a szellemiség ébreszti fel. Vagyis tudnod kell, hogy miért vagy szerelmes.

Kapcsolataidat a hűség mellett, a határtalan gondoskodás jellemzi. Így akár egy "szolga", úgy teremted meg a családodnak mindazt a kényelmet és biztonságot, amelyet Te magad talán sosem, vagy csak mérsékelten élvezel.

Egészséged vonatkozásában érzékeny pontok: az idegrendszer, a gyomor és az altest. Túlzott aggódásodból eredően bőrbetegségek, illetve hipochondria előfordulhat.
Érzéseidbe nem igazán tudod beleélni magad, viszont kiiválóan..

..tudod elemezgetni azokat. Fenntartásaid és félelmeid miatt a kapcsolataid nehezen és körülményesen indulnak, ennek hátterében a biztonság és a tökéletesség keresése rejtőzhet.

Esetek többségében az érzelmeidet nem a szíved, hanem a rendszerező elméd irányítja. Ilyenkor saját magadnak is meg kell magyaráznod azt, hogy miért vagy szerelmes.

Mivel biztosra akarsz menni, keresztkérdések százai, helyzetgyakorlatok tucatjai előzik meg a végleges érzelmi döntésed. Talán ezért is van az, hogy a biztonság fokozása érdekében korábbi iskolatársaid közül vagy akár a munkahelyedről választasz magadnak olyan partnert, akit már ismersz.

A szint, melyet a másiknak el kell érnie, mindig önmagad. Ezt sokan félreértik, pedig nem akarsz Te jobbat (hiszen az feszélyezne), de rosszabbat sem Önmagadnál.

Érzelmeidbe sokszor lényegtelen apróságnak tűnő dolgok is negatívan szólhatnak bele, ilyen lehet a dohányzás vagy akár a körömrágás. Sikeres "teszt" esetén döntésed valóban végleges, hiszen képes vagy a társad akár élete végéig is szolgálni.

"Nagy szád" amellyel kapcsolataidban a legtöbb problémád akad két okra vezethető vissza, az egyik a tökéletesség, a másik a félelem.

Kiváló kritikai érzékedből táplálkozó észrevételeid, zsörtölődéseid környezeted ugyanis nem mindig tudja hova tenni. Partnered ezért gyakran úgy érezheti, hogy állandóan "piszkálva van" mindenféle apró-cseprő dolog miatt. Pedig csak alakítani szeretnéd... és ha szép szóval nem megy, akkor marad a "piszkálás". Ekkor kerülnek felszínre a bírálataid, olykor az ócsárolásaid, melyek egyfajta segítségként is értékelhetőek, hiszen nem teszel semmi rosszat, egyszerűen csak elmondod a másiknak, hogy milyen messze van még a tökéletestől...

A másik eset egy kicsit bonyolultabb, hiszen itt a partnered sokszor még be sem fejezte a mondanivalóját, máris zúdítod csípős, tapintattól mentes tényeket felsorakoztató véleményed. Az ok: a félelemben keresendő. Mivel nem kerülik el a figyelmed az apró jelek és mozzanatok, mindent észreveszel, és a számodra idegen jelektől megijedsz. Pesszimista látásmódod csak elősegíti azt, hogy a megfigyeléseidhez valami történetet is kreálj. Mikor már minden általad felfedezett apróságot a helyére tettél vélt vagy valós történetedben, vársz...
Mégpedig az "indító szóra" (néha csak annak első hangjára), hogy kitörhessenek belőled a sokszor valóban bénító elképzeléseid. A hatás nem marad el, főképp akkor nem, ha igazad is van...

Szélsőséges esetekben sajnos ugyanez a félelem és gátlásosság vezethet oda, hogy tartós viszony helyett felszínes kapcsolatokban keresel megoldást.

Harmonikus kapcsolatban azonban Te vagy a leghűségesebb és a leggondoskodóbb társ!

Hozzád illő jegyek: Bika, Ikrek, Rák, Szűz, Skorpió, Bak, Halak

forrás: http://www.asztropatika.hu/szuz_szerelmi_horoszkopja.php

2012. május 28., hétfő


Ahogy a fecskék nyáron velünk vannak, a hidegtől űzve viszont eltávoznak, ugyanúgy velünk vannak a hamis barátok életünk derűs szakában, de mihelyt észreveszik szerencsénk telét, valamennyien elrepülnek.Marcus Tullius Cicero

Minden embernek lehetnek gyengébb napjai, de életed csak tiéd, és neked kell hallani a reggeli ébresztő, vidám, szép dallamát, mely jó érzéssel tölt el, s lelkedet hatja át. Induljon el vidáman mindegyik új napod. Mosolyogj a világra, s tükrödből ezt kapod, Szeresd ki visszanéz rád, hiszen szerethető, lelkedben élő gyémánt, és védangyalod ő. Értőn nézz a világra, mennyi apró csoda! S hova nem jutsz el lábon, lélekben menj oda! Becsülj meg minden embert, mert egyformák vagyunk, s a lét megannyi síkján, sok újat tanulunk. Okuljál hát belőle, fejlődj, legyél nemes, s próbálj örömmel élni, mert csak így érdemes.

Aranyosi Ervin:Reggeli gondolat
 Aranyosi Ervin versek
 
 

2012. május 27., vasárnap

Ha valakinek problémája van veled... mindig jusson eszedbe, hogy az...az Ő problémája
 
 
 

2012. május 26., szombat

"Higgy a szívedben és a saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban,
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai

2012. május 25., péntek

A jó barátok mindig egymás mellett állnak, történjen bármi. Amikor azt mondják, "örökké", úgy is értik.
Donna Fargo
Mennyivel könnyebb dolog boldogtalanságunkat szavakba foglalni, mint a boldogságot!
Graham Greene

2012. május 24., csütörtök

Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!

2012. május 21., hétfő


Ami miatt összegyűltünk, valódi tragédia, mégis része az életnek, mely véges természetével válik erőteljessé. 
Mind halandók vagyunk. 
Időnk véges.
 Ennek köszönhetően érezzük a szeretetet, a fájdalmat és végül ez ad erőt ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki abból az időből, ami megadatott nekünk.
Holdfény

2012. május 18., péntek

Van, hogy évekre szeretnénk megállítani a pillanatot és van, hogy évekig várunk egy pillanatra, de olyankor nem várnak velünk.
 Egyedül maradunk, magunkban, a saját igazságunkkal.
 Lehetetlenül remélve, hogy az fog győzni, de mindig csak veszít. 
Azután egyszer csak elérkezik a pillanat, de addigra az a pillanat már sorsfordító is lehet, és amit elvesztettnek hittünk, újra felbukkant előttünk.
 Amit addig átoknak gondoltunk, az ellenkezőjére fordul, és azok között találsz új családra, akik veled együtt elvesztették azt. Ezel - Bosszú mindhalálig
A nő addig szép, amíg szeretik.
Móra Ferenc
Minden tud csalni, de a hang színe, az nem... Az őszinte és leleplez minden érzést.
Móricz Zsigmond


2012. május 17., csütörtök



  Ha bármit is megtanultam, az az, hogy hagyni kell az embereknek, hogy szeressenek, amíg lehet.Édes november

?
Alighanem az a legnagyobb tragédia az életben, ha valaki semmiben sem érezheti magát fontosnak.

 Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.

2012. május 16., szerda

Hogyan fonjuk újra a régi élet fonalát?
Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút?
 Vannak dolgok, amiket az idő sem képes helyrehozni, olyan túlságosan mély sebek, amelyek hatalmukba kerítenek.
A Gyűrűk Ura


 Értsétek meg: senki nem vehet titeket a hátára, mert akkor már nem a saját utatokat járnátok, hanem azét, aki titeket cipel.
A. J. Christian

  1. Megismerek egy újfajta valahova tartozásérzést. Az üresség és magányosság érzése szertefoszlik.
  2. Többé nem a félelmeim irányítanak. Felülkerekedek a félelmeimen és bátran, összeszedetten, és méltósággal viselkedem.
  3. Egy új szabadságot ismerek meg.
  4. Megszabadítom magamat az aggodalmaskodástól, bűntudattól, és a múltam és jelenem feletti bánkódástól. Eléggé tudatos vagyok ahhoz, hogy ne ismételjek.
  5. Megismerem egy újfajta elfogadását magamnak és másoknak. Igazán szerethetőnek, szeretni tudónak és szeretettnek érzem magamat.
  6. Megtanulom magamat másokkal egyenlőnek tekinteni. Új és megújított kapcsolataim egyenrangú társakkal valósulnak meg.
  7. Képes vagyok kialakítani és fenntartani egészséges és szeretetteljes kapcsolatokat. Mások kontrollálásának és manipulálásának szükséglete szertefoszlik amint megtanulok bízni azokban, akik erre érdemesek.
  8. Megtanulom, hogyan lehetséges jóvátenni – szeretetteljesebbé, bensőségesebbé és támogatóbbá válni. Lehetőségem van arra, hogy olyan módon érintkezzem a családommal, ami biztonságos számomra és tiszteletteljes irányukban.
  9. Tudomásul veszem, hogy különleges és értékes teremtmény vagyok.
  10. Nincs szükségem többé arra, hogy önértékelésemhez kizárólag másokra támaszkodjak. 
  11. Bízom a felsőbb erőmtől kapott útmutatásban – eljutok a saját képességeimbe vetett hitre.
  12. Fokozatosan tapasztalom mindennapi életemben a lelki békességet, erőt és szellemi fejlődést. 
  13. forrás: http://www.tarsfuggok.hu/

2012. május 15., kedd


Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tûnik, már egy percig sem bírod tovább, akkor tarts ki, akkor ne add fel, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár.
Elbert Hubbard

Ideas & Ficzek András - Hazám Hazám

2012. május 13., vasárnap

Ha szeretsz, többet látsz a világból, s minél többet látsz, annál jobban szeretsz.
Antoine de Saint-Exupéry

2012. május 12., szombat

Az egyetlen tükör, amelyben megláthatjuk magunkat, a társunk szeme.
Jorge Bucay




 

2012. május 8., kedd

 













Miből keletkeznek a feltételekhez kötött tapasztalatok? Az ok-okozat (...) törvényszerûségéből. Minden eseményt a tudatban tárolt benyomások idéznek elő. A mogorva emberek a hozzájuk hasonló nehéz esetekkel kerülnek összeütközésbe, míg az örömteli emberek könnyedén lelnek kellemes társakra. Mindenki azt vonzza, amit maga is kisugároz a világba.
 A mennyországot és a poklot füleink vagy bordáink között tapasztaljuk - vagy ott, ahol elképzelésünk szerint a tudatunk lakozik.
Ole Nydahl
Az elégedettség forrása gondolkodásunkban rejlik, és aki az emberi természetre vonatkozó csekély ismereteinek köszönhetően úgy keresi boldogságát, hogy mindent meg akar változtatni, kivéve önmagát, reménytelen dologra pazarolja életét, mert csak megsokszorozza szenvedéseit, holott ezek megszüntetését kellene legfőbb céljának tekintenie.
Samuel Johnson

Egy kapcsolat mindig két emberről szól. Ha csak magaddal foglalkozol, semmi értelme az egésznek.

Nana

2012. május 6., vasárnap

Lelki társ. Két kis szavacska, és egy nagy gondolat. 
Azt jelenti, hinni abban, hogy van valahol valaki, aki őrzi a kulcsot a szívünkhöz és álmaink házához. 
Csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk.
Hol van hát ez az ember?
 Szex és N.Y.

" Sokkal erősebb vagy, mint hinnéd! Mindent kibírsz, mindent elviselsz, és ha mozgósítani tudnád erőidet, egy hegyet is elhordanál, és a legnagyobb fájdalom sem roppantana össze.
Igazi természeted isteni és erős. Ami gyengeség benned, az téves gondolat, rossz lelki megszokás és nem valódi érzés! "

/ Müller Péter: Isten bohócai /













Ha a lélek nem kap táplálékot, az alamizsnaként nyújtott kenyér is kővé válik.
 Wladyslaw Stanislaw Reymont



Jó lett volna bizonyos dolgokra emlékezni és bizonyos dolgokat elfeledni, de nem lehetett, mert az idő életnyi pocsolyájában múlhatatlanul ott voltak tündéri szigetek és rothadó zátonyok, melyek egyszerre és egymás mellett mulatoztak, ha az emlékezet kinyitotta vaksi szemét.
Fekete István

2012. május 5., szombat

"Ne szólj, vagy csak halkan súgd nekem,
hogy így jó várj ne menj maradj velem.
Ne szólj, vagy csak csendben ölelj át,
s így jó és ez lesz a legszebb éjszakánk."

2012. május 1., kedd

Ha szeretünk, magunkat is másnak látjuk.
Blaise Pascal
.
Harmatcsepp a lombokon
Hajnalfény a fák közt
Átdereng.
Gondfelhő az arcomon,
Én vagyok csak ébren, 
És a csend.

Kinek mondjam el a bánatom?
Kinek mondjam el, nem is tudom...
Ki hallgat meg egyszer végre már?
Ki gyógyítja meg, azt ami fáj?

Harmatcsepp a lombokon
Hajnalfény a fák közt
Átdereng.
Gondfelhő az arcomon,
Én vagyok csak ébren, 
És a csend.

Kinek mondjam el a bánatom?
Kinek mondjam el, nem is tudom...
Ki hallgat meg egyszer végre már?
Ki gyógyítja meg, azt ami fáj?

Harmatcsepp a lombokon
Hajnalfény a fák közt
Átdereng.
Gondfelhő az arcomon,
Én vagyok csak ébren, 
És a csend.
Hazát, hitet nem cserél az ember, amiként arcot sem. Mindkettőt őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez.
Sinkovits Imre