Manó bölcsesség

“Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. "Élj a szív törvénye szerint!
"Akinek célja: a helyes élet – annak eszköze: az emberség.”
(Tatiosz: A szív törvénye)

2021. március 7., vasárnap

Rakéta támaszpont a Dugonics utcában.



Köznevelés, 1961. 01.04. 1. sz. újságból ollózva

Az ember ne tegyen elhamarkodott ígéreteket, különösen akkor, ha véletlenül pedagógus. Az alanti történet bármilyen furcsa is, de igaz: Almássi, Fagyal és a többi Vll/a-s, az igazgatónő, valamint a nem hivatalos szemtanúk a megmondhatói.

Szokásom, hogy időnként szorgalmi feladatokat adok fel fizikából. így születnek tucat számra gyermekkezektől készített elektroszkópok, zsebtelepes áramkörök, periszkópok, egyszerű mikrofonok, függőónok, keljfeljancsik. Egy-két jó pont a jutalma a fizika iránti ilyesfajta kézzelfogható érdeklődésnek. A jó pontok azután ötösökké érlelődnek. Az érdeklődés nagy, a gyermekek szívvel lélekkel fúrnak-faragnak. Akadnak persze lusták és közömbösek, akiket a jó pontok sem lelkesítenek. Annyira azonban ezek sem érdektelenek, hogy az elkészült bűvös holmikat ne néznék-vizsgálnák némi irigységgel, titkos fogadalmat téve, hogy legközelebb ők is csinálnak valamit, ha törik-szakad.
Hogy a lényegre térjek: egy ízben a világűrutazás lehetőségéről beszélgettünk a Vll/a-ban. Szóba- kerültek a szputnyikok, a lunyikok s minden hasonló dolog, amely a hetedikes koponyákat csak foglalkoztathatja napjainkban. Közben megemlítettem azt a 17 éves angol diákot — újságjaink is írtak róla - aki engedélyt kért a hatóságoktól, hogy sajátkészítésű rakétáját fellőhesse 16 kilométer magasságba. „Hol vagytok ti ettől!” — mondtam. „Boldogok lehetnétek, ha csak 3 emelet magasságba fel tudnátok lőni egy sajátkészítésű rakétaféleséget.” Lehetett egy kis gúny a hangomban. némi indokolatlan lebecsülés az osztállyal szemben. Es ez lett a vesztem. A sértett öntudat az égre kiáltott igazságért.
„Hány pontot kapunk, ha kilőhető rakétát csinálunk, tanár úr? — kérdezték egyesek elszánt, titokzatos arccal. „Hármat egyszerre, fejenként” — adtam a bankot, mint aki biztos benne, hogy rakéta úgysem lesz. Egy kis gyermekes fellángolás, aztán elfelejtődik minden, csak a foci nem. Másnap azonban, amikor az iskolába érkeztem, egy kollégám újságolja, hogy közlekedési zavart okozott a Dugonics utcában egynéhány tanítványom. Rakétákat lődöz- tek fel nagy tömeg előtt. Nem is igen vettem komolyan az értesülést mindaddig, míg be nem mentem órára a Vll/a-ba, vagy féltucat gyermek jelentkezett: kész a rakéta, kérik a 3 pontot. „Megadom, ha megígértem” — nyeltem nagyokat. De mentőötletem támadt: „Az osztály színe előtt fel kell bocsássátok
a rakétákat; ha sikerül: jó, ha nem, nincsen pont.”
Elérkezett a nagy nap. Kivonultunk az iskola udvarára. Ott a fiúk elhelyezték a kifutópályákat és az űrhajókat. Hat magasabb tanuló biztonsági kordont vont, emögött foglalt helyet az izgatott osztály. Az udvaron leállt a tornaóra (itt kérek utólag bocsánatot a testnevelő tanár kartárstól), az udvart körülölelő ablakokból kíváncsi fejek kandikáltak ki. (Ugyanitt kérek bocsánatot a többi kartársamtól is.) Izgatott légkör, a várakozás feszültsége lebegett az iskola felett.
Az első rakéta-szakértő elhelyezte a kilövőpályán a szerkezetet, kellő alá- gyújtás után a rakéta sisteregni kezdett, majd egy meglehetősen erős pukkanás után — leverve az alágyújtó benzinnel telt cipőkrémes dobozfedelet — elröppent a világűr felé. S csak az udvar végében esett le. (Nagy taps, éljenzés!) A második jelölt rakétája akkorát robbant, hogy pillanatokra megsüketültem, de ezt is megúsztak ép bőrrel, hála az elővigyázatossági rendszabályoknak. Ez a rakéta viszont úgy elröpült, hogy egyesek szerint a szomszéd kertben köthetett ki, vagy valahol a Népligetben. Egy túlzó optimista szerint el kezdte keringését a Föld körül. Majd két kudarc
következett. A miniatűr rakéták csak sisteregtek, sziszegtek, de aztán kifogyott a szusz belőlük. (Lehet, hogy Atlas-, vagy Díscoverer-típusúak voltak!) Persze a jó pont is elmaradt, nemcsak a fölrepítés. Két jelöltre sajnos — vagy inkább szerencsére? — nem kerülhetett sor, mert becsöngettek a következő órára. Fölszabadult sóhajjal vettem tudomásul a kísérlet végéti igen örültem, hogy a következő órát teljes osztálylétszámmal kezdhette meg a Vll/a. A másik két hetedik osztály rakétatervezői méltatlankodva vették tudomásul, hogy náluk nem engedélyeztem a további űr-kísérleteket. Kénytelen voltam ezúttal a pedagógiai következetesség elvén kivételes okokból lazítani és a méltatlankodókat lecsillapítani azzal, hogy mi kis ország vagyunk ily nagy horderejű kísérletek végzéséhez — másrészt pedig nem kívánok bepólyált fejjel vagy kezekkel fizikát tanítani.
A „rakétatámaszpontot” a tanár és diák békés egymás mellett élése jegyében ezzel megszüntettük. De a fizika iránti lelkesedés változatlan.
SZONDI GYÖRGY

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése