AZ ÉLET VONATA!

Az Élet olyan, mint egy vonatutazás:
Gyakran beszállunk, kiszállunk,
vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk,
míg mély szomorúsággal a másiknál.


Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek:a szüleinkkel.

Sajnos a valóság más.

Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk, nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.

Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra,akik fontosak lesznek a számunkra

Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket, a csodálatos embereket

Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást

Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon

.

Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után..... Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket....

Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.

De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.



Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással....és visszafordulni soha nem lehet. Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.

Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait.

Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.

Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.

Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet

Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból. Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik.

Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.



Barátaim,! tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.

Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.

Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok. Jó utazást !