És im, valóban part mögé kerültem:partjára a fájdalmas völgyü mélynek,
mely dörgéssé gyűjté a jajt körültem.
Mély volt, képmása felleges, nagy éjnek,
belé szögeztem szememet - hiába;
nem láttam semmit, sem végét a térnek.
»Most leszállunk innen a vak világba!« -
kezdé a költő, sápadva, meredten. -
»Elől megyek: lépj lábaim nyomába.«
És én, ki arca színét észrevettem, -
»Hogy jőjjek« - szóltam -, »mikor az, ki másszor
vigaszom volt, maga is visszaretten?«
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése