OM- az egoizmus és a büszkeséget
MA- a féltékenységet és az irigységet
NI- a kötődést és az egoista vágyakat
“Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin.
Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert.
S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Az emberi érzékenységről)
Valamikor nagyon régen
Összegyűlt a puszták népe,
Kéz a kézben együtt várva,
Öreg Isten oltalmával
Táltos dobok szent hangjára
Lelkek megtisztulására,
Égi tűznek érkezését,
A fény újjászületését
Öreg Isten oltalmával
A nagy tüzet körül állva,
Őseinket nem feledve
Szeretetben ünnepeltek
Őrtüzeink máig égnek
Szeretetünk erejével,
Öreg Isten arra kérünk,
Őrizd meg ősi hitünk
A szikla Ülök a szikla peremén,Ott fent a hegy tetején. Nézem a tájat: Elbűvölő, csodaszép; S csak pereg életem filmje, Ezernyi cikázó kép. Döbbenten nézem a völgyet, Melyet, ha akarnám, Kezemmel is elérek. Lehajtom a fejem, Alattam irdatlan mélység, Szemembe könny szökik, Sajogva ég. Hát ide kellett jönnöm, Hogy értsem, lássam, Az életben hol hibáztam. Moccanni se tudok, A fájó múltra gondolok, S jönnek az emlékek Csak egyre, egyre - A szikla foglya vagyok, Jégszívbe temetve. | ||
Korbel Zsuzsanna |