...egy régebbi blogom bejegyzéséből.....

Sokszor gondolok erre......
egy felhőpárnán csücsülök, messze a magas égen. Békés nyugalomban, háborítatlanul.
A földön sokféle élet tevékenykedik, a hangyákon megakad a szemem. Szorgosan, fáradhatatlanul hordják a morzsákat lakhelyükre, amit maguk építettek.
A hangyaboly felé igyekezve az élelemmel, átgyalogolnak egymáson.
Olykor el is veszik a gyöngébbtől a táplálékát. Állati rend.
A hangyák nem ismerik a szót, amivel az ember él, és nem is gondolkodnak, amit az emberek megtehetnek.

Szemem ekkor az emberi világra téved.
az emberek gondolataiba, és hallom a szavaikat. Mosolygok. Már tudom, hogy a szó a legkegyetlenebb kínzóeszköz, egy egész életig tart a hatása, gyilkosabb a hangyák csörtetésénél is.
A felhőn ülve látom, hogy mit gondolnak egymásról az emberek, ám ők a földön ezt nem tehetik meg.
Nekik marad a szó.

Ezért, nézd egy kicsit kívülről a saját életedet, és gondolj bele mélyebben a másik sorsába

Sose meséld a hangyának,

hogy szép a felhők fölött! :)))