A Szent Grál misztériuma

A Szent Grál az a titokzatos körülmények között elveszett kehely, amelyből a legenda szerint Jézus ivott az utolsó vacsorán és miután a keresztről levették, Arimateai József a vérét abban felfogta.

A kereszténység közel kétezer éve keresi ezt a misztikus ereklyét, de mindeddig nem bukkant a nyomára senki. A Pendragon-legenda szerint ugyan Arthur király egyik lovagja, Sir Percival megtalálta, de a Szent Grál további sorsa ködbe vész. Később újra felbukkan a XI.–XIII. századi írásokban, ám a XV. századot követően ötszáz éven keresztül nem is említik. Korunk azonban újra felfedezte, méghozzá legutóbb A da-Vinci kód című könyv keltette szenzáció, illetve az egyház szemében oly botrányosnak ítélt elmélet kapcsán.

Miről is van szó tulajdonképpen? – tette fel a kérdést az egyik kutató a Kaláka szépirodalmi folyóiratban.

Bár a Szent Grált évezredeken keresztül kehelyként ábrázolták a festményeken, korántsem biztos, hogy valójában egy kézzel fogható tárgyról van szó.

A Biblia, különösképpen a Krisztus életét bemutató Újszövetség a szimbólumok sokaságát vonultatja fel, amit a hétköznapi emberek évszázadokon keresztül szó szerint értelmeztek. Ettől függetlenül az értelem nem szenvedett csorbát, a szakrális mondanivaló így is eljutott a hívekhez.

A magasabb spirituális szinteken mozgó filozofikus gondolkodók, mint például Leonardo da Vinci, egészen másként értelmezték a kor által autentikusnak ítélt szent szövegeket. Szerintük a Grál nem más, mint Krisztus vérét tartalmazó jelkép.

A keresztény istentiszteleteken immár kétezer éve a szertartás elmaradhatatlan részeként a pap felemel egy megszentelt borral töltött aranykelyhet, és elhangzik a Biblia szerint Jézustól származtatott szállóige: "Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára."

Jézus az utolsó vacsorán tehát ivott ebből a kehelyből, és mintegy előre közölte tanítványaival a szükségszerűen bekövetkező jövőt.

A másik – spirituális – felfogás a Grált, mint szimbólumot tekinti. A da-Vinci kódban oly részletesen taglalt, de korántsem egyedülálló értelmezés szerint Jézusnak volt felesége, ámbár ezt a Biblia sehol sem említi. Ez az asszony pedig nem más, mint Mária Magdolna, akit gyakran "bűnbánó" jelzővel is aposztrofálnak és az egyházi tanítás prostituáltnak igyekezett feltüntetni, holott ezt ténylegesen alátámasztani a fennmaradt apokrif írások alapján aligha lehet.

Magdolna neve sokszor feltűnik az Újszövetségben, Máté evangéliumában, mint Jézus hűséges követője, tanítványa. Akkoriban egy nő nem nagyon tartózkodhatott huzamosabb ideig férfiak társaságában, vagy ha mégis, azt romlott erkölcsűnek, prostituáltnak bélyegezték. Részben ezért nem tartották elképzelhetőnek, még Jézus követőjeként sem, hogy egy fiatal és szépnek tartott, egyedülálló nő együtt utazzon férfiakkal.

Ugyanakkor abban a korban az is furcsa lett volna, ha egy férfi Krisztus életkorában még nőtlen lett volna. Akkoriban ugyanis minden húsz évet betöltött zsidó férfit megházasítottak. Ámde a Biblia – rendkívül diplomatikusan – nem említi sem nős, sem nőtlen voltát. A merész elképzelés szerint tehát a Jézus társaságában oly gyakran feltűnő női alak, Mária Magdolna, nem volt más, mint a Mester felesége.

A Szent Grálnak látszólag nyoma sincs a képen. Jézus előtt az asztalon semmilyen formájú kehely nem lelhető fel. De ha a képet jobban megvizsgáljuk, Jézus és Magdolna oldalra hajló teste egymással V alakot képez. Ez a forma pedig a szimbolikában nem mást, mint a kelyhet, illetve a női méhet jelképezi. Vagyis egy termékenység-szimbólum Jézus és a nő alakja között.

Ebből aztán nyílegyenesen következik a feltételezés, hogy netán Mária Magdolna Jézus gyermekét hordozta a szíve alatt. Ebben az értelmezésben tehát a Szent Grál nem más, mint Krisztus vérének kelyhe átvitt értelemben, vagyis a gyermeke. Alátámasztja mindezt a Szent Grál szó nyelvtani eredete is. "Sang raal" ugyanis az egykori frank nyelven (keltából átvett) királyi vért jelentett.

Hogyan is jönnek ide a frankok? Nem másképpen, mint hogy Jézus kereszthalála után Magdolna elmenekült Jeruzsálemből, és vitte magával a Szent Grált, azaz Jézus gyermekét. Végül Frankföldön, pontosabban Dél-Franciaországban (Marseilles) kötött ki, majd házasságok révén bekerültek a frank királyi családba. Vagyis a Grál kibővített értelmezés szerint a krisztusi vérvonal továbbvitele, s mindazok története, akik a későbbiekben ebből az ágból születtek.

Tény, hogy sokan és sok helyen keresték már kehelyként vagy akár vérvonalként, de bizonyíthatóan mind a mai napig nem került elő. A pogány kelta mitológiában úgy tűnik fel, mint egy hatalmas tál, amelyből sohasem fogy ki az étel, vagy lebegő serlegként, ami férfiasságot, életerőt és örök fiatalságot nyújt annak, aki iszik belőle.

A Szent Grál keresése valójában nem egy elveszett ereklye tényleges felkutatásáról szól, hanem az embertől az istenig vezető misztikus keresztényi utazást szimbolizálja.

Mi is valójában a Szent Grál? És hol rejtőzik? Talán sosem tudjuk meg, de jobb is ez így. Amíg az emberiség keresi, addig jó úton halad az üdvözülés felé.