Épségben megtartottad...

A Szent Jobb egykor és ma

Az ereklye hányattatása

Hartvik püspök Szent Istvánról szóló legendája beszéli el nemzeti ereklyénk titokzatos előtörténetét. Tény, hogy Mercurius, a fehérvári bazilika őrkanonoka magával vitte a jobbot, és Váradtól északra, a Berettyó partján letelepedve őrizte a becses relikviát. István szentté avatását (1083) követően László király meglátogatta a „szökött szerzetest”, akinek jó szándékában nem kételkedve jóváhagyta ott egy apátság és monostor alapítását, amelynek apátjává Mercuriust tette meg. Halálos ágyán az uralkodó Álmos herceget bízta meg, hogy a monostort kőből megépítve biztosítson méltó hajlékot a jobbnak.

Az Aranybulla (1222) a Szent Jobb tiszteletét törvénybe iktatta. A „Jobb” kifejezés itt még nemcsak a ma is látható kézfejet jelenti, hanem az egész kart, amelynek rajza (egy könyökben meghajlított kar) a szentjobbi apátság pecsétjén látható. A felső kar leválasztása és Lengyelországba vitele valószínűleg 1370-ben, Nagy Lajos uralkodásának idején, a lengyel-magyar perszonálunió megkötésekor történt. Abban az időben nem volt ritka dolog, hogy a királyok ilyesféle ajándékokkal szerezték meg idegen uralkodók jóindulatát, vagy éppen a békekötést pecsételték meg ilyen gesztusokkal. Hasonló okokból adományozta Zsigmond király V. Albert osztrák hercegnek a kar alsó részét, amelyet ma is őriznek Bécsben. (Az ereklye a Magyar Millennium alkalmából október elsejéig az esztergomi Keresztény Múzeumban tekinthető meg.)

A megmaradt kézfejet nemsokára Fehérvárra vitték, így a szentjobbi apátság – feladatát elvesztve – lassan elnéptelenedett és romlásnak indult. Az értékes ereklyét hosszabb ideig Raguzában (ma Dubrovnik) domonkos szerzetesek őrizték. Idekerülésére két elmélet született. A török betörések idején a Budára menekített jobbot egyes vélemények szerint menekülő szerzetesek vitték magukkal, mások szerint Szulejmán szultán katonái egyéb értékekkel együtt elrabolták, majd közülük valaki eladta egy raguzai kereskedőnek, akitől a domonkosok megszerezték. Később, 1705-ben a városban időző magyarok fedezték fel a Szent Jobbot, akik Lipót császárhoz fordultak a visszahozatal ügyében, de csak 1771-ben, Mária Terézia hathatós közbenjárására kerülhetett haza. Budán, a Várban a – második világháborúban elpusztult – Zsigmond-templomban helyezték el ünnepélyes keretek között. Végleges őrzési helye – rövid, háború végi, ausztriai „száműzetés” után – 1945-től a budapesti Szent István-bazilika lett.

Hogyan maradhatott meg a kézfej?

Bochkor Ádám orvos 1951-ben megbízást kapott, hogy megvizsgálja a jobbot, mert időközben – a világháború alatti szállítás következményeként – penésztelep megjelenését észlelték rajta. Az ereklyetartóba jutott levegő és nedvesség hatására kialakult penészcsírákat viszonylag könnyen sikerült eltávolítani.

Györffy György történész, Szentágothai János
és Nemeskéri János antropológus az 1988-as vizsgálaton

A beavatkozás egyúttal alkalmat adott arra is, hogy a fenti kérdésre is megpróbáljanak választ adni. A Szent Jobb orvosi szemmel című, a Vigiliában megjelent cikkében Bochkor utal arra, hogy az 1038 és 1083 között eltelt negyvenöt év elegendő idő volt István király holttestének teljes felbomlásához. Ezt a megállapítást támasztja alá a Hartvik-legenda is. Eszerint a márvány szarkofág rózsaszín lével volt tele, amely a talajvíz és a felbomló test nedveinek elegye lehetett. A jobb épségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze. A koporsó fedele és a folyadékréteg között megrekedt meleg levegő hatására következhetett be a mumifikáció. Ez a jelenség délen, a meleg, száraz levegőnek kitett holttestek esetében – írja Bochkor – nem is olyan ritka dolog, mint a mi éghajlatunkon. Hasonló példa a brünni „száraz barátok” kolostora, amelynek mumifikálódott tetemeket őrző kriptája a cseh-morva város egyik fő látványossága.

A Szent Jobb vizsgálata

Az ereklye-kutatás legújabb eredményeiről Szabó Géza kanonok, a Szent Jobb őre adott értékes információkat. Amint elmondta, az 1988-ban és 1999-ben lezajlott vizsgálatoknak elsősorban nem az volt a célja, hogy messzemenő következtetéseket vonjanak le, hanem, hogy megállapítsák, nem fenyegeti-e a romlás veszélye az ereklyét. A résztvevők mindkét alkalommal részletes jegyzőkönyvet készítettek, amelyben aprólékosan rögzítették a tapasztalt állapotot. Szentágothai János profeszszor, az első vizsgálat vezetője szerint „a Szent Jobb a közepesnél csak valamivel kisebb férfikéznek a körülményekhez képest igen jól megtartott múmiája”. A professzor azt is megállapította, hogy a mutató- és a hüvelykujj hajlatának ívében ép hámszövet található.

A második vizsgálat oka az volt, hogy Szabó Géza a kézhátról lehullott apró bőrdarabot vett észre a vörös bársony anyagon, amelyen a kéz nyugszik. Miután már közel volt a millenniumi év, melyben a Szent Jobb központi szerepet játszik, szükség volt az ereklyetartó ismételt felnyitására.

Új lehetőséget adott az endoszkópos vizsgálat, amelynek segítségével a szakbizottság tagjai a tenyér belső felületének képét láthatták monitorra kivetítve. Mindezt videofelvételen rögzítették. A vizsgálat megnyugtató eredményt hozott. Az ereklye továbbra is olyan jó állapotban van, hogy tartósításához semmiféle preparálásra nincs szükség. Megállapították, hogy a Szent Jobbot nem balzsamozták, hanem természetes módon mumifikálódott. A jelenlegi állapot lényegében azonos a korábbi vizsgálatokban rögzítettekkel. Az ereklye szállításának tehát továbbra sincs akadálya. Idén augusztusban Székesfehérvárra, Esztergomba és Vácra viszik a Szent Jobbot. Augusztus 20-án Budapesten új útvonalon, a Parlament elé vonul a szokásos körmenet, ahol rövid időre egymás mellé kerül a Szent Jobb és a Szent Korona. A millenniumi év többi részében az ereklye a Szent István-bazilikában, a Magyarok Nagyaszszonya-oltár előtt elhelyezve tekinthető meg, 2001. augusztus 20-áig. Ezután tér vissza állandó őrzési helyére, a Szent Jobb-kápolnába.

Pallós Tamás

Fotó: Koós Gyula

„Egy bizonyos Mercurius nevű szerzetest, aki papi rendjében az Örök Szűz kincstárának őre volt, s a mennyei haza szeretete miatt a világról is lemondott, azon órában, melyben a koporsót felnyitották, nehogy a szent ereklyéből valamit elragadjon, megdorgált a király, és messzire küldött onnan. Mikor szomorú arccal ült a kórusban, egy fehér ruhába öltözött ifjú összecsavart szövetet adott át neki, mondván: „Rád bízom ezt megőrzésre, s ha eljön az idő, felfedésre.” A szent szolgálat végeztével a szerzetes az épület sarkában a szövetet kibontotta, s elsápadt, hogy Isten emberének ép kezét, rajta a csodás mívű gyűrűvel meglátta; anélkül, hogy tudtak volna róla, magával vitte a monostorba, melynek igazgatása reá volt bízva, s várva-várt az ifjú által Krisztustól megjövendölt időre. Itt a földbe rejtett kincset sokáig eltökélten egyedül vigyázta és őrizte, majd a kolostor alapítóit értesítette, végül, hogy közeledett a kinyilvánítás ideje, a királlyal is közölte. Ez a püspököket és Magyarország első embereit csakhamar összehívta, s miután ott Krisztus sok jótéteményét pazarolta, ő az ünnepélyes napot Isten embere jobbjának felemelésére meghatározta…”

(Részlet Szent István Hartvik püspöktől származó legendájából)

forrás:http://magazin.ujember.katolikus.hu/archivum/0001/14.html