A tűzből és vízből épült híd, mely a fényhez vezet

Történet egy öregemberről és a tengerről, az őserőkről, az eonokról és a Fény mélységeiről

Roman a tengernél áll és a távoli horizontot kémleli, azt a megfoghatatlan helyet, ahol az ég és a tenger egymásba olvad. Egy heten minden este kijár ide. Ma szeles idő van, s a tenger erre fehér tajtékos hullámokkal felel. A belső nyugtalanság, melyet már gyerekkora óta ismer, az utóbbi hetekben ismét fölerősödött benne- Állandó kísérője ez a nyugtalanság, különösen az életében bekövetkezett nagyobb változások előtt.

A mai este azonban valahogy másmilyen...

Roman érzi: figyelik. Pillantása újra és újra egy idős férfira esik, aki tőle kissé távolabb ülve szintén a tengert kémleli. Hirtelen az az érzése támad, hogy gondolatai valahogy egyesülnek az öregével. Ebben a pillanatban azt éli át, mintha gondolatai szabadság iránti határtalan vágyódásában messzire szárnyalnának a széllel. S ekkor hirtelen minden elcsendesedik körülötte: gondolatai áthúznak a látóhatáron, és ott a semmibe olvadnak.